2013. április 22., hétfő

Csalás vagy ámítás?

Az,hogy tulajdonképpen az emberek milyen indíttatásból létesítenek kapcsolatot,az egy dolog,de más tészta,amikor már ott jár valaki,hogy egy adott kapcsolatot megunt.Vegyük ki a kosárból azokat a nőket,akik fizikai uralom alatt állnak,illetve lelki zsarolás áldozatai.Valamint azokat a férfiakat,akik hatalmuk hiányában kicsinyes lelki terrorhoz folyamodnak..
        Egyébként itt muszáj megemlítenem azt,hogy azok a kapcsolatok,ahol a férfi magasabb pozícióban van,mint társa - munkaügyileg - olyankor (ha olyan típusú emberről van szó) előfordulhat az,hogy a férfi felül kerekedik feleségén és olyan szintű terrorban tartja,hogy az képtelen kitörni.Ilyenkor ha fizikailag nem is,de lelkileg olyan sebeket ejt a nőn,hogy el sem tudná képzelni.Tulajdonképpen nem értek egyet azzal a meglátással,miszerint azok a nők,akiket testileg vagy lelkileg bántalmaz a párja,utána még vele maradnak..Ilyenkor csak azért nem tudom őket sajnálni,mert itt már régen nem kapcsolatról szól a dolog,hanem a pénzről,jólétről vagy lelki függésről.Utóbbinak meg kellene szűnnie,amint kezet emel rájuk a párjuk.Egyébként hallottam már olyan esetről is,ahol a nő verte a férfit,de szerintem ez a ritkább eset.

A másik tipikus esete ennek a történetnek,amikor a férfi alacsonyabb pozícióban dolgozik,mint neje,olyankor jön elő az,hogy a kisebbségi komplexus felülkerekedik a férfin és megpróbálja olyan mélyre alázni a nőt,hogy soha ne hozakodjon elő azzal,hogy saját lábán is képes lenne megállni.Lényegében úgy lerombolja az önbizalmát a nőnek,hogy a végén úgy fogja gondolni,hogy ha ez a férfi elhagyja,akkor soha az életben nem talál magának senkit,hiszen ő egy semmire kellő.De kérdem én,hol vannak ilyenkor az ember barátai?..és a családja?!

A téma igazából az ezen kívül eső esetekre vonatkozik,vagyis azokra az emberekre,akik teljesen normális kapcsolatban élnek.
Egyáltalán nem vagyok annak híve,hogy rohangáljak olyan után,akinél semmi esélyem,de meg kell jegyeznem,hogy nem kevés ilyen ember van,aki az elérhetetlent hajkurássza.

Tehát: Adott egy kapcsolat,ahol a férfi vagy nő nem érzi már olyan jól magát és úgy dönt,hogy más vizekre próbál evezni,ugyanakkor ezt a párjával elfelejti közölni,ezért elindul azon az úton,hogy minimum egy életet totálisan tönkretegyen.

(Azt nem értem,hogy amikor az ember kitalálja,hogy más kell neki,mert mondjuk unalmas az addigi élete,vagy túl "jó" hozzá a párja - mert legtöbbször ez a magyarázat.) 
Ezzel a férfit padlóra küldi,nem egy olyan esetről hallottam,ahol a vonat elé akarta vetni magát a fickó,hála Istennek sikertelenül. 



Valamint ugye tudjuk,hogy a  nők nem bírnak kilépni a rossz fiúkkal létesített kapcsolatból,mert mindig ott motoszkál bennük,hogy majd ők megváltoztatják,meg az a bizonyos "mi lenne,ha"..Ebben az esetben magukat küldik a padlóra.Ám most nem ez a lényeg.
Nos,ha most én úgy gondolom,hogy a kapcsolatom nem működik,akkor azt mondom a páromnak,hogy "figyelj,ez nem működik,oldjuk meg,vagy hagyjuk egymást" és vagy változik a helyzet,vagy nem..ilyen egyszerű.


















Ám vannak olyan emberek,akik ösztönösen imádnak olyan szekér után futni,ami nem veszi fel őket.Amikor pl egy lány kiszúr magának egy srácot,akinek van barátnője..
Az egyik eset,amikor a lány túl félénk,hogy odamenjen a sráchoz és azt mondja neki,hogy tetszel nekem,ha tetszik,ha nem és "küzdeni fogok érted" vagy "esetleg találkozhatnánk"..Ez sosem történik meg,így a lány vagy kivár, vagy erőt vesz magán.A másik verzió meg az a lány,aki nem tétovázik: odamegy és elszedi a pasit magának.
Tegyük fel,hogy mindkét esetben sikerül az adott lánynak megszerezni a kiszemelt pasit..KÉRDEM ÉN: Honnan gondolja az a lány,hogy ha egy kapcsolatban lévő srác,ha elhagyja érte a barátnőjét,akkor majd mellette megmarad?Nem jut eszébe,hogy majd jön egy lány,aki meg tőle veszi majd el a srácot,hiszen,ha ilyen könnyű..

Amikor összejövünk valakivel,akkor mindig azt gondoljuk az elején,hogy ő az igazi,aztán néhány veszekedés után rájövünk,hogy hoppá,mégsem.De nem az a megoldás,hogy fogom magam és megcsalom..Sajnos pedig elég sokan ezen az elven élnek..könnyebb titokban vagy felelősségtudatlanul nyilvánosan félrelépni.
A helyzet valójában az,hogy tudatosan képtelenek vagyunk felelősséget vállalni tetteinkért.Képzeljük csak el a helyzetet..Élünk nagy vidáman egy kapcsolatban és egyszer csak eltévedni támad kedvünk és másokat is kipróbálni.Mi a könnyebb?Megoldani a jelenlegit vagy másikat keresni?Nyilván mindenki magától dönti el,viszont kérdés,hogy hogy akarja elmondani azt,hogy megcsalta az adott párját.Ebből következik az,hogy a rossz,általunk unalmasnak vélt kapcsolat lezárását kirázzuk a nyakunkból.Vagy megpróbálunk olyan helyzetet teremteni,hogy a párunk mondja ki a végső szót..És miért?Azért,mert ha ő mondja ki,akkor még visszakönyöröghetjük magunkat,ha nem találtunk senki mást,ha viszont mi mondjuk ki,akkor már késő bánat..Mert ugye valljuk be,hogy amikor szinglik vagyunk és kicicomázva elindulunk,hogy na majd ma este találunk valakit,akivel legalább jól érezzük magunkat,akkor tutira senki nem akad bele a "hálóba",viszont,amikor van valakink,akkor a hőn áhított jópasi tuti megszólít és akar valamit..ilyen a karma : )Nem tartom egyenes dolognak azt,ha valaki egyik kapcsolatot elhagy egy másikért,hiszen akkor az ember megbízhatósága is kétségbe vonható.Alapvetően nálam kizárt az,hogy egy kapcsolatban élő és egy szingli kapcsolatot teremtsen,valamin két - egymástól független - kapcsolatban élő..Csakis két szingli létesíthet kapcsolatot,mert akkor csak a legrosszabb esetben sérül valaki,egyébként nincs harmadik személy,akit bántanánk.
Természetesen nem lehet kívülről ítélni,hiszen sohasem tudhatjuk,hogy mi folyik egy kapcsolatban,ugyanakkor azt sem szabad elfelejtenünk,hogy a változtatáshoz az első lépést mi magunknak kell megtennünk,nem várhatjuk ölbe tett kézzel,hogy majd valaki dönt fölöttünk,helyettünk.Éppen ezért akármi történik egy kapcsolatban azt meg kell beszélni és haragban vagy harag nélkül el kell válni,ha mást bántunk,az ránk fog visszaütni..mert a karma ilyen..

Talán nem véletlenül lett belénk nevelve a híres mondás: "Járt utat járatlanért el ne hagyj!"

2013. március 1., péntek

Pszicho vs. Tinik

Nem egészen akartam olyan blogot létrehozni,ami nyálas tinidolgokról szól,szerelemről,szerelemnek hitt érzésekről,iskoláról,tanárok utálatáról,hiszen a legtöbb mostani blog erről szól.Hogyan éljük túl a külvilág felénk irányított ellenségeskedését,a szülők szigorát és hogyan ne legyünk öngyilkosak ebben a nyomorult világban?!Nos,nem ez a fő cél.Talán közhelyesnek hangzik,hogy nem azért lett megteremtve az ember,hogy ilyen könnyen feladja és csak úgy önakaratából eldobja az életét.
A lényeg mégis pontosan ez!
Beszélünk itt össze-vissza fájdalmakról,traumákról,csalódásokról..Azonban,amikor az éjszaka közepén arra eszmélünk,hogy sírás közepette elveszítettük minden reményünket,másnap reggel mégis arra kelünk,hogy ezt is túléltük.Az ember alapvetően erős lény és arra teremtetett,hogy mindent kibírjon.

Visszatérve a tinistorykhoz,hogy mégis szót ejtsek a blogok tartalmáról.
A minap egy kedves szőke - látszólag eléggé mű (annak ellenére,hogy alig 19 volt) - leányzó blogjára bukkantam,ahol azt hangoztatta,hogy nem erőssége a különféle adatlapok létrehozása,de most mégis megpróbálkozik vele..Amellett,hogy tele volt róla készült csücsörítő képekkel,nem igazán találtam benne tartalmat.Megtűzdelte néhány - oda nem illő - idézettel,bal oldalon pedig újabb képek róla kicsiben és alatta szidalmazások,káromkodások.OKÉ - Miért gondolják a mai fiatalok,hogy attól jók,hogy rondán beszélnek?Na most,ha én fiú lennék,akkor nem éppen az lenne az imponáló,ha átkozódásban a barátnőm simán lepipálna..Ráadásul nem ronda lányról beszélünk,csupán elég sokat képzelt magáról.
(a képen nem a blogot író lány szerepel)

Ezen felül pedig hozzátette a hölgyemény,hogy kicsi korában azt hitte,hogy különleges képességgel rendelkezik,és maradandót fog alkotni és a neve fennmarad örökké.Ha jól sejtem így akart valamelyest is érvényesülni,hogy egy nem túl tartalmas,de annál több képpel illusztrált blogot létrehozott.

A blognak itt vége volt,viszont elgondolkodtató volt számomra,hogy hová tart ez a generáció?Szerencsére kezd visszajönni az az idő,amikor a gyerekek az utcán bandáznak és naphosszat kint játszanak a téren,de még mindig ott tartunk,hogy a számítógép jobban leköti őket,mint az,hogy mozogjanak kicsit a friss levegőn.
A lányok egyre fiúsabbak,a fiúk pedig egyre inkább maradnak 'anyámasszonykatonái'.(A nemrégiben elmaradt,oly hőn emlegetett világvégénk fő témája és emlegetett oka szintén ez volt,de erről is később)
Sajnos azt kell látnunk,hogy elkorcsosul a világunk..
Nos,kissé elkalandoztam,ám a témától nem tértem el oly módon,hogy a mai fiatalok érzelmeiről,életviteléről lenne itt szó elsősorban.



Az "elkorcsosul" szó alatt a legtöbben azt értik, hogy felelőtlen, engedetlen és irányíthatatlan gyerekeket nevelünk, sokszor tudat alatt. Emellett viszont nem csak erről van itt szó, sokkal inkább arról is, hogy amit a mai fiatalok első nagy szerelemnek hívnak, az valójában csak testi vonzalom és túl hamar akarnak felnőni és elkezdeni a bizonyos "nagybetűs életet". Odaadják magukat - a lányok - olyanoknak,akik semmibe veszik őket,legrosszabb esetben kihasználják helyzetüket.Ezekből következnek a korai terhességek.Fiúk esetében pedig ebben a korban alakul ki a teljes érzéketlenség a női nem iránt,az az érzet,hogy bárkit megkaphatnak és ugyanúgy eldobhatnak,nincs következmény.Emellett a legtöbb hatalmas buli átcsap orgiába és különböző tiltott szerek is megjelennek,valamint az alkohol.A totális szélsőségek.




Mondhatnánk igen,hogy minden kornak megvoltak a maga sajátosságai ÉS minden embernek megvan a lázadó kora,mégpedig a tinikor,ám túlzásokba nem volna szabad esni.Kíváncsi lennék,hogy ezek a mai gyerekek vajon megtapasztalnak igazi érzéseket?Vagy kellene valaki számukra,aki komolyabb gondolkodású és megmutatja nekik?Esetleg idővel belátják a baklövéseiket és felnőnek?
Csak akkor megint felmerül a kérdés,hogy milyen jogon lennének ők felelősségteljes és szigorú szülők a továbbiakban,ha ők is hasonló életmódot folytattak??

Mint kiderült,a blogom nem szerelemnek látszó történetekről szól,sokkal inkább megélt dolgok,tapasztalatok pszichológiai megközelítését tárja fel.